Dr. Virágh Enikő szociológussal közös podcastműsorunk, melyben rendszeresen mikrofon elé ülünk, és érdeklődésük közös metszetéből kiválasztunk egy-egy témát.
Társadalmi jelenségekről, az emberi együttélés problémáiról és lehetőségeiről beszélgetünk vonatkozó filmalkotásokon vagy televíziós sorozatokon és más mozgóképi alkotásokon keresztül. Szociológiai elméleti háttérrel és problémafókuszú elemzésekben beszélgetünk filmekről, sorozatokról, társadalmi kérdésekről, emberekről és a helyről, ahol élünk.
Szocioplán podcast#7: A patriarchátus // Barbie, Hölgyeké az elsőbbség
Milyen társadalmi rendszert nevezünk patriarchátusnak, és miben érhető tetten a működése valamennyiünk mindennapjaiban? Mit jelent a filmes feminizmus, és milyen a feminista film? Mit mond minderről Greta Gerwig a világot meghódító Barbie filmjében, és hogyan látja a nők által uralt világot a Netflix új sikerfilmje, a Hölgyeké az elsőbbség?
Szocioplán podcast#6: Háziasszonyok és női karrierek // Született feleségek
A 2000-es évek egyik legnagyobb, mainstream női tévésorozatával folytatjuk, amikoris tisztába tesszük, hogy micsoda pontosan a szappanopera, megértjük, hogy a Született feleségek miért nem az, ennek ellenére mit örököl mégis a műfajból, a főszereplőkön keresztül pedig áttekintjük a háziasszonyság buktatóit és a női karrierlehetőségeket az ezredforduló t…
Szocioplán podcast#5: Eat the Rich // A tehetséges Mr. Ripley, Élősködők
Az elitekkel foglalkozó minisorozatunk befejező epizódjában egy kortárs filmművészeti jelenségből, az Eat the Rich, azaz Együk meg a gazdagokat! elnevezésű mozgalomból kiindulva beszélgetünk a kortárs társadalmi egyenlőtlenségek médiareprezentációiról. Ehhez pedig a legkiválóbb alkotások (
Szocioplán podcast#4: Elitek és legitimáció // Utódlás, Az Usher-ház bukása
Az elitekről szóló minisorozatunk új részhez érkezett, melyben a legitimáció kérdéséről beszélgetünk. Miből élnek a szupergazdagok és hogyan lehet közéjük tartozni? Érdemeink szerint mérik a sikert vagy bele kell születnünk a jólétbe? És mi az ára a csúcsra törésnek?
Szocioplán podcast#3: Társadalmi struktúra és osztálykérdések A fehér lótusz sorozatban
Belecsapunk a nyárba, és hozunk egy igazi nyaralós témát júliusra: a rendkívül népszerű A fehér lótusz című sorozat eddig bemutatott három évadáról beszélgetünk úgy, hogy Karl Marx is megnyalná mind a tíz ujját!
Szocioplán podcast#2: Generációk és nemzedéki közérzetfilmek Magyarországon
Ezúttal is a generációk kérdésével foglalkozunk, de immár hazai kontextusban. Magyarországon ugyanis az USA-tól és Nyugat-Európától egészen eltérő történelmi események, gazdasági hatások és politikai rendszerek formálták a 20. század folyamán az egymás után következő nemzedékek világlátását, problémáit, lehetőségeit és kihívásait. Ezekhez a kérdésekhez …
Szocioplán podcast#1: Generációk és generációs tévésorozatok - Jóbarátok, Csajok, Eufória
A hatvanas évek óta minden generáció rendre elkészítette a maga meghatározó nemzedéki közérzetfilmjeit, amelyeket azóta is azonosítunk az adott generációra jellemző hanggal, hangulattal. Ebben az adásban azonban filmek helyett egy-egy reprezentatív televíziós sorozatot választottunk ahhoz, hogy képet kapjunk az X, Y és Z generáció önvallomásáról.








