Veszélyes lehet a mozi
Tíz magyar rendezőnő első filmjei az új évezredben
A magyar film különösen turbulens két évtizede van a hátunk mögött. A hivatalos állami intézmények átalakulása mellett egy új rendezőgeneráció színre lépése nyitotta meg a hazai filmtörténet következő fejezetét. A kreativitásával és tettre készségével magának helyet követelő fiatal nemzedék tagjai között első pillantásra is feltűnően sok női rendező indult el a pályán ebben az időszakban.
A fiatalok szolidáris szellemisége és alkotókedve olyan kisebb műhelyeket hívott életre, amelyekben szoros szakmai és emberi együttműködéssel sorra jöttek létre izgalmas, sokszínű filmalkotások. Ez a kötet válogatás, amely rögzíteni kívánja ennek a tűnékeny korszaknak a legjellemzőbb játékfilmes rendezői pályaindulásait. Pillanatfelvétel, amely jellegéből adódóan nem lehet teljes, de 10 magyar rendezőnő első filmjeinek bemutatásával igyekszik megragadni egy új korszak közérzetét.
Dombai Dóra filmkritikus, független kutató, 2013-ban diplomázott az ELTE-n, ahol filmtudományt és esztétikát hallgatott. Tizenöt éve publikál filmkritikákat, filmes tárgyú, illetve esztétikai tanulmányai magyar és angol nyelven jelennek meg. Első önálló kötete a Prae Kiadónál jelent meg.
A könyvet Forgács Nóra Kinga szerkesztette, a szöveget Németh Gábor Dávid gondozta, a borítót Forgács Nóra Kinga ötlete nyomán Szabó Imola Julianna készítette.
Recenziók, megjelenések:
Filmvilág filmművészeti folyóirat: Domináns nézőpont (2025/1.)
Filmtekercs: Fókuszban a friss női hangok
Filmhu: Veszélyes lehet a mozi, de mi mégis belenéztünk
Élet és Irodalom Ex Libris rovat
KULTer.hu: Hatást gyakorló nők


