„Ez a nők évtizede Hollywoodban” – ismétlik mantraszerűen a filmkedvelők világszerte az utóbbi években, mutatva az egyre gyakrabban díjazott női rendezőkre, operatőrökre, forgatókönyvírókra, s nem kevésbé a nagy költségvetésű, populáris filmalkotások aktív és erős hőseire, a végkifejlet felé elszántan menetelő wonder womenekre. Kitapintható változásban van a filmes világ – ám ez a változás korántsem olyan egyértelmű, mint amilyennek első pillantásra tűnik. Az Álomgyárban a mesék igazsága nem sérülhet, a Hős pedig örök – legyen nő vagy férfi.
Mindenki Hollywoodja
Aligha van ma globális világunkban olyan ember, aki valamilyen módon – akár közvetlenül, filmalkotások által, akár közvetetten, az erre épülő gigantikus merchandise-iparág segítségével – ne került volna kapcsolatba Hollywooddal. Az egykori amerikai stúdiórendszer ma már nem kizárólag az Újvilág önteremtő meséinek bölcsője, hanem egy globális piacban gondolkodó monstrum, álmok és vágyak kufára az egész világon. A rendkívüli nézőszámmal – divatosan szólva: „eléréssel” – rendkívüli hatás jár, a gazdasági érdekek vezérelte szuperprodukciók esetén pedig különösen nagy jelentősége van annak, hogy ezek a „mesék” mind jobban kiszámított hatást érjenek el, s mindinkább kiszolgálják a társadalmi elvárásokat.
Amerikai tüntetésen, transzparensen szöveg: „A nő helye az ellenállásban van”. (Forrás: pxfuel.com)
Amikor a populáris amerikai filmről, annak változásairól beszélünk, akkor sokkal tágabb kulturális-társadalmi tendenciák szimptómáira tudunk rámutatni, hiszen ezek a filmek az egyetemes igazság igényével lépnek fel. A populáris filmes műfajok saját, többé-kevésbé határozott keretein belül az emberiség nagy történeteit beszélik el újra meg újra. A Jó és a Rossz örök meséi univerzalizmus-igényüknél fogva rendszerint archetipikus és modellszerűen letisztult karakterekkel dolgoznak. Ezek könnyítik meg a néző számára a morális tájékozódást a történetben – ki a Rossz, mi ellen kell küzdeni, mi a feddhetetlen cél –, és teszik könnyűvé a Hőssel való azonosulást.
Hollywood Amerika önteremtő mítoszgyáraként a kezdetektől hirdette a szabadságnak, az ellenállás jogának és a jólét lehetőségének történetei mellett az individuum világgal szembeni diadalának mitikus meséjét is. Az amerikai öntudat jelentős mértékben táplálkozik abból az eszményből, mely szerint a lehetőségek hazájában az egyén kellő kitartással, munkával és rátermettséggel célját elérve győzedelmeskedik az egész világ fölött. A hős pedig e társadalmi rend alapállapota szerint nem lehet más, mint a fehér férfi.
Automatikusan örökölte ezt az alaptézist a hollywoodi film az európai irodalmi tradíció fősodrából, mely csaknem egy évszázadig kétségek nélkül hagyományozódott tovább. Ebben a rendben az erős, független nő ritka madárnak számított, ám annál veszélyesebb volt – mindenekelőtt magára a főhősre nézve –, ahogyan azt az 1940-50-es évek film noirjaiban megjelenő femme fatale esetében láthattuk. E filmek tanulsága szerint az erős nő, bár vonzó, egyben fenyegetést is jelent, eképp győzedelmeskedni kell fölötte: ebből következően a műfaji logika egyenesen büntette a cselekvő, férfihőstől független női karaktert.