A korábban inkább csak az Egyesült Királyság határain belül ismert, szépreményű fiatal alkotó az utóbbi években valódi üstökösként robbant be a nemzetközi köztudatba – és jócskán felperzselte maga mögött az utat. Egyedisége és pontos arányérzéke generációjának hiteles krónikásává teszi őt, miközben új és mind hallhatóbb hangot ad a modern Nő önreprezentációjának. Ráadásként magabiztosan navigál a virtigli zsánerműfajok szabálydzsungelében is. Phoebe Waller-Bridge előtt figyelemre méltó karrier áll.
A neves brit arisztokrata felmenőkkel rendelkező PWB pályája korán a kreatív szakma felé mozdult: a Royal Academy of Dramatic Arton szerzett színészdiplomát, majd színpadi szerepekkel indult. A színházi fesztiválok mellett – néhány sorozat inkább kisebb mint nagyobb epizódszerepét követően – első jelentős televíziós megjelenésére a kiváló Broadchurch második évadában került sor, jellegzetes posheleganciája miatt pedig több kosztümös film mellékszerepére is hívták (Vaslédi, The Night Watch, Albert Nobbs). Színészi munkái mellett idővel írói, produceri és showrunneri szerepkörök ellátásával ért el egyre nagyobb alkotói szabadságot. Legemblematikusabb és kritikai szempontból is legkiemelkedőbb alkotásaiban már valódi auteurként áll az egész kreatív munkafolyamat gyújtópontjában, mintha az alkotás minden erővonala az író-főszereplő PWB felé gravitálna. Waller-Bridge szerzői stílusához, úgy tűnik, az az axióma áll legközelebb, mely szerint az általános igazságokhoz, érvényes konzekvenciákhoz a lehető legszemélyesebb és legegyedibb történeteken keresztül juthatunk el.
Kép: Amazon.com
Korai fontos állomás volt ennek a szerzői önazonosságnak a kiépítésében a mindössze hat epizódot megért Crashing című vígjátéksorozat, amelyet PWB a főszerep eljátszása mellett íróként és showrunnerként is kézben tartott. A húszas évei második felében járó Y-generáció “közérzet-sorozata” valahol félúton jár a szkeccsfilm és az abszurd humorral körített melodráma között. Formailag kiforratlan, harsány és öntörvényű munka a Crashing, ám éppen ez a vad zabolázatlanság adja hitelét és nagyfokú önazonosságát. PWB első olyan munkája ez, amelyben tetten érhetjük az egyediben felmutatott általános alkotói mechanizmusát. A sorozat érvényét a valós tapasztalatokon és zsigeri ösztönösségen alapuló, belső nézőpont biztosítja. A Crashing kulcsszavai az átmenetiség, a bizonytalanság, az útkeresés, az (őszinte) kommunikációra való képtelenség és a mindezekből fakadó abszurd szituációk közötti, ötletszerű bolyongás.



